Az atomerőmű sértetlen maradt
Iráni földrengés: közel negyven halott, vége a mentésnek
Befejeződtek a mentési munkálatok szerdán abban a dél-iráni övezetben, ahol egy 6,1-es erősségű földrengés előző nap legalább 37 ember halálát és 850 sérülését okozta.
2013.04.10 12:58MTIA hatóságok megerősítették, hogy a földmozgás helyszínétől 89 kilométerrel délkeletre lévő busehri atomerőmű sértetlen maradt. Húsz túlélőt sikerült kimenteni a romok alól, és közel 800 ház rongálódott meg a rengésben, amelynek epicentruma Kaki településen volt - közölte a FARS hírügynökség.
A nagy erejű földmozgást, amely a 12 ezres Kakitól 35 kilométerrel északra fekvő Hormudzst is érintette, több öböl menti államban is érezni lehetett. A biztonsági erők és a mentőalakulatok gyorsan a helyszínre vonultak, több mint kétezer sátrat állítottak fel a hajlék nélkül maradtak számára. Takarókat és élelmet is osztottak a rászorulóknak.
Az áramellátás és a telefon-összeköttetés megszakadt a nagy rengést követően, amelyet mintegy tucatnyi kisebb is követett kedd délután. "A mentési munkálatok befejeződtek, mert már senki nincs a romok alatt" - jelentette be Mahmúd Mozaffar, az Iráni Vörös Félhold vezetője.
