Személyes kiadásait illegális alapokból fedezte
A volt elnököt is elérte a korrupciós botrány Brazíliában
A Munkáspárt havi rendszerességgel képviselői szavazatokat vásárolt a Lula-kormány tevékenységének támogatására.
2013.04.07 08:45MTILuiz Inácio Lula da Silva volt brazil elnököt is elérte a dél-amerikai országban az évszázad botrányaként emlegetett korrupciós ügy: rendőrségi vizsgálatot rendelt el ellene a szövetségi ügyészség.
A politikusnak mindeddig sikerült távol tartania magát a botránytól, amelybe belekeveredett kabinetfőnöke, pártjának volt vezetője és pénztárosa. Mindhárman részesei voltak annak a gyakorlatnak, hogy a Munkáspárt havi rendszerességgel képviselői szavazatokat vásárolt a Lula-kormány tevékenységének támogatására.
Lulával szemben azt követően rendeltek el rendőrségi vizsgálatot, hogy az ügyben 40 évi szabadságvesztésre és tetemes pénzbírságra ítélt üzletember, Marcos Valerio még 2012 szeptemberében terhelő vallomást tett a volt elnökre nézve, és azt állította, hogy Lula tudott a szavazatvásárlás gyakorlatáról, 2005-ben pedig a Portugal Telecom távközlési cégtől 5,4 millió euró csúszópénzt alkudott ki pártjának.
Emellett elnökként személyes kiadásait illegális kampányalapokból fedezte - állította Valerio, aki annak reményében árult el részleteket az ügyről a hatóságoknak, hogy csökkentik a rá kiszabott büntetést. De vallomástételének körülményei és az a tény, hogy őt korrupcióért hosszú börtönbüntetésre ítélték, sokak számára megkérdőjelezi állításainak valóságtartalmát. Lula mindeddig ártatlannak vallotta magát, és több jogi szakértő kételkedik abban, hogy a vizsgálat végeztével vádat emelnének ellene.
Brazília történetének egyik legnagyobb korrupciós perében huszonöt embert - politikusokat, jogászokat, bankárokat és vállalkozókat - ítélték el eddig. A botrány már évekkel ezelőtt kipattant, és alapjaiban rázta meg a Lula-kormányt, de az elnököt így is újraválasztották 2006-ban. A hatalomból 2011. január 1-jén 87 százalékos népszerűségi rátával távozott. A Munkáspárt még mindig kormányon van, Lulát Dilma Rousseff követte az elnöki székben.