Több városban
Tömegek tüntettek a Szíria-konferencia "hazugságai" ellen
Ellenzéki tüntetők ezrei vonultak fel pénteken Szíria több városában, bírálva, hogy a nyugati országok a Szíria barátai nevű országcsoport római értekezletén nem döntöttek arról, hogy fegyvert szállítanak a lázadóknak.
2013.03.01 18:31MTIBan Ki Mun ENSZ-főtitkár eközben Genfben az ország szétesésének veszélyére figyelmeztetett. "A Szíria barátai értekezletének résztvevői csak azért gyűltek össze, hogy döntsenek a következő konferencia helyszínéről és idejéről" – volt olvasható egy ironikus felirat a dél-szíriai Deraa tartományban összegyűlt tüntetők tábláján a lázadó aktivisták által közzétett videofelvételek szerint.
"Szíria barátai, vége a hazugságnak, sakk, matt" – állt a dél-damaszkuszi Aaszali negyedben felvonult tüntetők transzparensén. A csütörtöki római tanácskozáson John Kerry amerikai külügyminiszter bejelentette, hogy az Egyesült Államok 60 millió dollárnyi nem katonai segélyt fog nyújtani a Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen küzdő szíriai lázadóknak, de nem tett említést a lázadók által követelt fegyverek szállításáról.
"Tartsátok meg a nem halálos fegyvereiteket, saját kezünkkel gyártunk fegyvereket, vagy meghalunk, vagy győzünk" – állt az Idlíb tartománybeli Habit városban felvonulók egyik tábláján. Szelim Idrisz tábornok, a lázadó Szíriai Szabad Hadsereg (SZSZH) vezérkari főnöke pénteki nyilatkozatában szintén azt hangoztatta, hogy fegyverekre és lőszerre van szükségük, nem pedig más típusú - orvosi vagy élelmiszer- - segélyre.
"Nem akarunk enni- és innivalót, nem akarunk kötszert. Amikor megsebesülünk, meg akarunk halni. Az egyetlen dolog, amire szükségünk van, fegyverek" - fogalmazott Idrisz az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva. A fegyveres ellenállás 2011. március 15-i kezdete óta gyakorlatilag minden hét végén tüntetők vonulnak fel az arab ország több városában.
Számuk azonban jelentősen csökkent, mióta rendszeressé vált a katonák és lázadók közötti harci tevékenység, amelynek országszerte eddig közel 70 ezer halálos áldozata volt. "Ismételten felszólítom a szíriai feleket, találják meg az utat a tárgyalóasztalhoz.
Az elmúlt hónapok és évek borzalmai semmilyen kétséget sem hagynak: a katonai megoldás Szíria széteséséhez vezet" – hangsúlyozta Ban Ki Mun a bagdadi ENSZ-képviselet elleni merénylet tizedik évfordulóján tartott genfi megemlékezésen. "Milyen atrocitásnak kell még történnie ahhoz, hogy a világ megmozduljon?" – tette fel a kérdést a világszervezet főtitkára, aki szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa immár nem lehet a válság "néma szemtanúja".
A BT-nek össze kell ülnie és meg kell határoznia a Szíria megmentésének utolsó esélyét jelentő demokratikus átmenet paramétereit – tette hozzá. Ban Ki Mun a megemlékezésen mondott beszédét megelőzően tartott sajtóértekezletén bejelentette, hogy szombaton a 30 békefenntartó és politikai ENSZ-misszió képviselőinek és különmegbízottjainak értekezletén, a svájci Mont Pelerinben találkozik az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottjával, Lahdar Brahimivel.