Az első félévben
Romániában 7,48 milliárd lej volt az elektronikus távközlés forgalma
Romániában az első félévben 7,48 milliárd lej volt az elektronikus távközlés forgalma, 3,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban, miközben a hagyományos, vezetékes telefonforgalom 11 százalékkal 878 millió lejre csökkent, annak ellenére, hogy a vezetékes vonalak száma 0,3 százalékkal nőtt.
2012.12.25 17:21MTIA román távközléskezelő és szabályozó hatóság kedden ismertetett statisztikája szerint az új eszközök közül az internetszolgáltatás forgalma 16,2 százalékkal 1,1 milliárd lejre, a mobiltelefoné 0,1 százalékkal 2,7 milliárd lejre gyarapodott.
Időközben a vezetékes telefonvonalak száma 0,3 százalékkal 4,68 millióra szaporodott a 19 millió lakosú országban.
Az elektronikus távközlésre ellátottságot jelző adatot nem közölt a hatóság.
A román statisztikai hivatal utolsó, 2009-es összesítése szerint Romániában ezer lakosra 250 vezetékes telefonvonal jutott, miközben a mobiltelefon-előfizetések ezer lakosonként 1194-nél tartottak. Ezer lakosonként 366 internethasználót tartottak számon.
(Összehasonlításul: a Központi Statisztikai Hivatal szerint Magyarországon 2009-ben ezer lakosra átlagosan 311 vezetékes telefonvonal és évi átlagban 1178 mobil előfizetés jutott. Tavalyra a vezetékes vonalak száma ezer lakosonként 292-re, a mobil előfizetéseké 1173-ra csökkent. A rekord a vezetékes vonalaknál 373 volt 2000-ben, az 1990-es 96 helyett. A mobil előfizetések eddigi csúcsszáma 2010-ben volt, ezer lakosonként átlagosan 1203).
(1 lej = 66,33 forint)