Már két személy meghalt
Szinte leskalpolta a felüljáróba csapódó busz utasait
Ketten már meghaltak, és hárman még életveszélyes állapotban vannak azon utasok közül, akiknek a busza becsúszott egy túl alacsony felüljáró alá a Miami reptéren.
2012.12.01 19:00ma.huA legfrissebb hírek szerint újabb halálos áldozattal bővült az a tragédia, mely helyi idő szerint szombat reggel történt a Miami Nemzetközi Repülőtéren.
A baleset során a buszuk belerohant egy felüljáróba, három embert életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, több mint két tucat utas sérült az ütközésben.

A hivatalos tájékoztatás szerint 32-en utaztak a buszon, mikor a baleset történt. A jármű hozzávetőlegesen 30 kilométer/órás sebességgel haladt.
A reptér szóvivője, Greg Chin elmondta, hogy a busz túl magas volt, míg a felüljáró túl alacsony ahhoz, hogy eljusson az érkezőket váró területre.
A rendőrségi szóvivő elmondása szerint a sofőr nem volt tisztában a reptér területén érvénybe lévő magasságkorlátozásokkal kapcsolatban. A jelenlegi tények szerint az utasok mind helyi lakosok voltak és nem turisták, a busz egy magáncég tulajdona, és rendszeresen használják utasok szállítására.
Chin szerint a buszok általában a felszálló gépekhez hoznak egyszerre több utast, ennek köszönhetően azon a területen tényleg magasabbak az átjárók.