Akasztással
Nyolc halálraítéltet végeztek ki Afganisztánban
Kivégeztek nyolc halálraítéltet kedden Afganisztánban, többeket közülük emberölés, illetve nemi erőszak miatt ítéltek el.
2012.11.20 17:35MTIRahmatullah Nazari afgán főügyészhelyettes szerint Hamid Karzai államfő az elmúlt napokban különböző bűncselekményekért elítélt 16 fogvatartott kivégzését hagyta jóvá. A főügyészhelyettes elmondta, hogy a nyolc elítéltet akasztással végezték ki a puli-sarhi börtönben. "Többségükben rablóbandák tagjai voltak, de a kifosztott házakban talált nőket és gyermekeket is megerőszakolták" – tette hozzá.
Naszrullah Sztanikzai, az államfő jogi tanácsadója megerősítette a nyolc kivégzést. Hozzátette, hogy rövidesen további halálraítélteket is kivégeznek. Egyelőre nem tudni, hogy a kivégzettek, illetve a rövidesen kivégzendők között van-e Abdul Szabor afgán katona, akit öt francia társa januári agyonlövése miatt ítéltek nemrégiben halálra. Afganisztánban engedélyezett a halálbüntetés, de a tálibok 2001 végi bukása óta csak igen ritkán hajtottak végre halálos ítéletet. A tálibok viszont rendszeresen végeztek ki embereket házasságtörésért, illetve az iszlám törvénykezés, a saría szerint súlyos bűncselekményeknek tartott más vétségekért.