Phenjan rakétakísérletei

Gates: Észak-Korea "komoly ellenfél"

Észak-Korea komoly biztonsági fenyegetést jelent, és a Dél-Koreában állomásozó amerikai haderők készek gyorsan és határozottan szembeszállni bármilyen támadással - jelentette ki kedden Szöulban Robert Gates amerikai védelmi miniszter.

2008.06.03 10:36MTI

A Pentagon vezetője azután nyilatkozott újságíróknak, hogy részt vett a Dél-Korában állomásozó amerikai egységek parancsnokváltásának ceremóniáján. Mintegy 28 ezer amerikai katona szolgál ott a 670 ezer fős helyi hadsereg támogatására. Észak-Korea 1,2 milliós hadseregének nagy részét a koreai háború 1953-as befejezésekor létrehozott demarkációs vonal mentén vonultatja fel. 

Az Egyesült Államok amellett, hogy folyamatosan hangoztatja az Észak-Korea jelentette veszélyt, próbálja rávenni Phenjant arra, hogy tegyen eleget a fegyverzete leszereléséről szóló vállalásának, és hagyjon fel atomfegyverprogramjával, cserébe segélyekért és a nemzetközi közösségbe való jobb beilleszkedés lehetőségéért. Gates az ünnepség előtt tárgyalt dél-koreai kollégájával, Ri Szang Hivel, és megállapodtak abban, hogy a jelenlegi létszámon tartják az ottani amerikai erők létszámát - közölte szöuli védelmi minisztérium.
 
Dél-Korea 2012-ben veszi át teljesen a műveleti irányítást hadserege fölött. Gates ezzel kapcsolatban sajtóértekezletén közölte, hogy az Egyesült Államok azután is ugyanilyen elkötelezett marad az ország biztonsága iránt. Az új amerikai főparancsnok, Walter L. Sharp tábornok kijelentette, hogy amerikai-dél-koreai szövetségesek készek "gyorsan reagálni képes és megsemmisítő tűzerővel" elriasztani az észak-koreai agressziót. Sharp eddig az amerikai védelmi minisztériumban dolgozott. 

Ő lesz a dél-koreai ENSZ-főhadiszállás parancsnoka, valamint az amerikai-dél-koreai közös parancsnokság vezetője is. Gatesnek ez volt ázsiai körútja utolsó állomása. Észak-Korea múlt pénteken kipróbált rövid hatótávolságú rakétákat, hármat indított el nyugati partjairól a Sárga-tenger vizeire. A háromból kettő célt tévesztett - jelentette akkor a Yonhap dél-koreai hírügynökség szöuli kormányzati forrásokra hivatkozva. 

A kommunista ország hasonló fegyverkísérletet hajtott végre idén március 28-án, elemzők szerint ezzel kimutatva haragját amiatt, hogy az Egyesült Államok és az új dél-koreai konzervatív kormány keményebb álláspontra helyezkedett vele szemben. A dél-koreai védelmi minisztérium névtelenül nyilatkozó munkatársa úgy vélte: az újabb rakétakísérleteket Phenjan valószínűleg nem provokációnak szánta. Ezt a következtetést arra alapozta, hogy a rakétákat nem a Sárga-tenger vitatott hovatartozású vizeinek közelében lőtték ki.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.