Elismerték tettüket
Elfogták a japán zászlót tépkedő kínaiakat
Őrizetbe vették azt a két kínai férfit, akik a múlt héten letépték a Pekingben akkreditált japán nagykövet autójáról a szigetország zászlaját.
2012.09.04 17:16MTIA Kuo (Guo) és Hszia (Xia) családnevű férfit az észak-kínai Hopej (Hebei) tartományban fogták el még augusztus 29-én. Mindketten elismerték tettüket. A két fiatalember Hopej, illetve az északkelet-kínai Hejlungcsiang (Heilongjiang) tartományból származik; 23, illetve 25 éves. A rendőrség közlése szerint a kínai közbiztonsági törvény szerint jártak el. A Kyodo japán hírügynökség úgy tudja, hogy a tettesek ellen nem fognak bűncselekmény miatt eljárást indítani, a szabálysértőket 15 napig tarthatják fogva és legfeljebb ezer jüan (35-36 ezer forint) pénzbüntetéssel sújthatják.
Peking korábban "mély sajnálatát" fejezte ki a történtek miatt és ígéretet tett, hogy az ügyben a külföldi nagykövetségek és diplomaták védelméről szóló bécsi konvenció szerint fog eljárni. Úgy tudni, a japán nagykövetséget már tájékoztatták a fejleményekről. Niva Uicsiro autójának elejéről a zászlót augusztus 27-én egy forgalmas úton szakították le, a gépkocsiban nem esett kár, személyi sérülés sem történt.
Napokkal korábban Kína-szerte Japán-ellenes tüntetések voltak, amelyeken több ezer ember tiltakozott amiatt, hogy a vitatott hovatartozású kelet-kínai-tengeri szigetekhez hajózott kínai aktivistákat Japán őrizetbe vette és hazatoloncolta.