Ellentétek miatt
Lemondott a legtekintélyesebb szíriai ellenzéki szervezet szóvivője
Lemondott a legtekintélyesebb szíriai ellenzéki szervezet, a Szíriai Nemzeti Tanács (SZNT) szóvivője a csoporton belüli ellentétek miatt.
2012.08.30 08:24MTIBeszme Kodmani elmondta, hogy az ellenzék megosztottsága hátráltatja a Bassár el-Aszad rezsimje elleni küzdelem ügyét. Figyelmeztetett, hogy fennáll a veszély, hogy meggyengül az SZNT hitelessége. Szavai szerint a Szíriában harcoló lázadó erők jobb összehangolására és további humanitárius segélyekre van szükség. Az asszony - aki a szóvivői tisztséggel egyidejűleg az SZNT külkapcsolataiért is felelt - szorgalmazta egy átmeneti egységkormány megalakítását, amely szavai szerint egyesíthetné a szíriai ellenzék erőit.
Megfigyelők szerint a szíriai ellenzék külföldi szövetségesei - elsősorban a török kormány - már régóta arra törekednek, hogy az ellenzék különböző csoportjait az Aszad-rezsim megdöntése érdekében rábírják egy közös stratégia elfogadására, ez azonban eddig nem sikerült. Szakértők emellett rámutatnak arra, hogy a szíriai fegyveres ellenállás legalább annyira megosztott, mint a politikai ellenzék.