Megnőtt a zsidók elleni támadások száma
Gyűlölet- és antiszemitizmus-ellenes tüntetés Malmőben
Több száz zsidó és szimpatizánsaik tartottak tüntető felvonulást szombaton a svédországi Malmőben az országban tapasztalható rasszista gyűlölet és az antiszemita támadások miatt.
2012.08.19 07:40MTIA városban - amelyben jelentős muzulmán bevándorló közösség él - megnőtt a zsidók elleni gyűlöletből elkövetett bűncselekmények száma annak hatására, hogy az izraeli hadsereg 2008 végén offenzívát indított a Hamász radikális palesztin szervezet irányította Gázai övezet ellen az izraeli területeket rendszeresen érő rakétatámadások miatt - a hadművelet három hete alatt mintegy 1300 palesztin vesztette életét.
A malmői menetben több férfi viselte a zsidók hagyományos fejfedőjét, a kippát. A tüntetésen - amely békésen folyt le - részt vett Birgitta Ohlsson, Svédország európai uniós ügyekben illetékes minisztere is, és beszédében kijelentette: Malmö nyitott minden emberre, származására vagy vallására való tekintet nélkül.
A svéd kormányt az utóbbi években több bírálat érte amiatt, hogy nem védi kellőképpen az ország viszonylag kis zsidó közösségét (mintegy 20 ezer fő a 9,5 millióból), és nem tesz az antiszemitizmus ellen. A kormány tavaly már több pénzt költött ezekre a célokra, mint a korábbi években.