Nem tudott felkészülni
Karadzic új eljárást követel
Új eljárás lefolytatását követelte hétfőn Radovan Karadzic, a hágai Nemzetközi Törvényszéken népirtással, háborús és emberiesség elleni bűntettekkel vádolt korábbi boszniai szerb vezető.
2012.08.13 13:36MTIA 67 éves vádlott arra hivatkozott, hogy nem kapta meg kellő időben a periratokat - a vádiratot és a tanúvallomásokat, szerinte "több százezer" oldalt -, és emiatt nem tudott felkészülni a védekezésre. A volt politikus nem tart igényt ügyvédekre, egyedül védekezik.
Karadzic pere 2009 októberében kezdődött, bő egy évvel azután, hogy 13 év bujkálás után elfogták Szerbiában, és kiadták a Nemzetközi Törvényszéknek. A perrendtartás szerint az egykori boszniai szerb vezetőnek október 16-án kell megkezdenie a felmentése mellett szóló bizonyítékok ismertetését, miután az ügyészség bemutatta a vádat alátámasztó bizonyítékokat.
Radovan Karadzic ártatlannak vallja magát, és június elején az ellene felhozott összes vádpont ejtését kérte a bíróságtól.