2,2 millió

Naponta 42-szer késelnek Angliában

Naponta átlagosan 42 késsel elkövetett rablást él meg a brit lakosság, erőszakos bűnesetből pedig tavaly összesen 2,2 millió volt a szigetországban.

2012.01.21 09:20MTI

A brit belügyminisztérium adatai szerint 2011-ben 15 ezer 300 embert raboltak ki késsel fenyegetve, 10 százalékkal többet, mint tavalyelőtt. A növekedést elsősorban az okostelefonok terjedésével magyarázzák, a készülékek ugyanis a rablók legkedveltebb zsákmányai. 

Az Angliában és Walesben elkövetett késes rablások fele Londonban történt. Bűncselekményből - az erőszakmentes lopásokat és betörések is beleszámítva - 3,9 milliót jegyzett fel a rendőrség, az előző esztendőben 3,5 milliót. Az emelkedés egy évtized óta a legnagyobb. Ugyanakkor egy széles körű - 47 ezer főre kiterjedt - felmérés szerint a nem jelentett esetekkel 9,7 millió lehet a tavalyi összes brit bűntett.
 
A minisztérium felfedte azt is, hogy az utóbbi évtizedben a büntetése letöltésével szabadult gyilkosok közül 35 újra ölt embert. Gyilkosságból összesen 636 történt egy év alatt, 28-cal több, mint az előző esztendőben. Kétszázharminckét embert késsel vagy más éles eszközzel öltek meg, 60-nal lőfegyver végzett. Az áldozatok kétharmada férfi - adta hírül a The Sun című brit lap.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.