Beszóltak neki
Megsértették: Irak kormányfője lemondással fenyegetőzik
Lemondással fenyegetőzik az iraki kormányfő arra az esetre, ha nem menesztik helyettesét, aki sértő kijelentést tett reá nézve.
2011.12.20 12:13MTIAmennyiben a parlament nem vonja vissza Száleh al-Mutlak megbízatását, Núri al-Máliki miniszterelnök két napon belül benyújtja lemondását - idézte egy bagdadi újság kedden a kormányfő egy bizalmasának szavait.
Mutlak a hét végén azt állította, hogy a síita Máliki rosszabb diktátor, mint Szaddám Huszein volt, mert az utóbbi legalább jobb állapotba hozta Irak infrastruktúráját. Mutlak a szekuláris Al-Irakija párt színeiben politizál.
Közben az iraki államfő meglepetésének adott hangot annak nyomán, hogy a síiták vezette kormány letartóztatási parancsot adott ki a szunnita alelnök ellen. Tárik al-Hasemit azzal gyanúsítják, hogy embereiből terrorista csoportot szervezett, amely merényleteket hajtott végre kormánytisztviselők ellen.
Dzsalal Talabáni elnök, aki a kurd kisebbség soraiból kerül ki, hangsúlyozta, hogy Hasemi ügyét visszafogottan kell kezelni. Hírek szerint az alelnök vasárnap elhagyta a fővárost, és Irak kurdok lakta északi részébe távozott. Abban bízik, hogy a félig-meddig autonómiát élvező kurd régió illetékesei nem fogják kiadni őt Bagdadnak.
A legmagasabb rangú szunnita politikus elleni letartóztatási parancs a felekezeti feszültség jelentős növekedésére utal Irakban, pár nappal az utolsó amerikai harcoló alakulatok kivonása után. Egyúttal pedig fokozza a vallási ellentétek fellángolásának a kockázatát.
"Irak egy borzasztó rémálom felé sodródik, a lakosság súlyos árat fog fizetni a politikai tömbök között dúló viszályért" - vélekedett Kadhum al-Mukdadi politikai elemző.