Iráni elnök
Izraelnek nem lesz helye, ha megalakul a palesztin állam
Az iráni elnök szerint Izraelnek nem lesz helye a közel-keleti térségben a palesztin állam megalakítása után.
2011.08.26 16:04MTIMahmúd Ahmadinezsád erről pénteken beszélt Teheránban, a palesztinokkal való szolidaritás és az Izrael-ellenesség jegyében Iránban az 1979-es iszlám forradalom óta minden évben megrendezett al-Kudsz-(Jeruzsálem-)napi nagygyűlésen.
A palesztin állam megalapítása lehet "az első lépés a szent cél, egész Palesztina felszabadítása" felé - mondta a keményvonalas iráni elnök. Soha nem szabad elfelejteni, hogy ez a végső cél. Ha elfelejtenénk, az "egyenlő lenne az öngyilkossággal", "lehetőséget adnánk vele az ellenségnek, amely pedig már az összeomlás szélén áll, közel ahhoz, hogy eltűnjön" - mondta Ahmadinezsád.
A palesztin vezetés szeptemberben New Yorkban, az ENSZ Közgyűlésének éves ülésszakán kérni fogja, hogy a világszervezet vegye föl tagjai közé Palesztinát mint önálló államot. A palesztinok arra hivatkoznak, hogy nincs esély rá, hogy belátható időn belül újrainduljanak a béketárgyalások a zsidó állammal. A kezdeményezést minden bizonnyal megvétózza az Egyesült Államok, a Biztonsági Tanács állandó tagállama.
Ahmadinezsád pénteki teheráni szónoklatában - immár rutinszerűen - ismét heves kirohanást intézett Izrael ellen. "Minden igazhitűnek arra kell összpontosítania, hogy eltűnjön a cionista rezsim", mert ha csak "jottányit is megtart Palesztina területéből, rákos daganatként" kifejlődik, és csapásokat mér az egész világra" - mondta.
Szerte Iránban voltak al-Kudsz-napi felvonulások. Teheránban több tízezren vonultak az utcára. "Halál Izraelre, halál Amerikára" - skandálták.
Kapcsolódó írások:
- Izrael ismét támadta a Gázai övezetet
- Kairónak be kell tartania a békeszerződést Izraellel, különben nem kap az USA-tól fegyvert
- A palesztin csoportok megállapodtak az Izraellel való tűzszünetben
- Egyiptom is kapott az Izraelnek szánt rakétákból
- Egyiptomi rendőröket öltek izraeliek - a sajnálkozás kevés