Mubarak helyett egy marsall
Gyülekeznek a tüntetők az egyiptomi fővárosban
Sok ezren gyűltek össze péntek reggel az egyiptomi főváros központjában, a Tahrír téren, ahová délutánra tüntetést hirdettek demokráciapárti fiatalok és az iszlamista Muzulmán Testvériség.
2011.07.08 13:18MTIA szervezők szerint akár százezres tömeg is összegyűlhet a téren, amely január-februárban a központi helyszíne volt a Hoszni Mubarak elnök rezsimje elleni tiltakozó megmozdulásoknak. "A forradalom folytatódik" - állt az egyik transzparensen.
Az egyik tüntető azt írta egy táblára: "Nem látunk változást. Elűztük Mubarakot, és most egy marsallunk van helyette".
A tiltakozó Huszein Tantávi tábornagyra utalt, a Mubarak lemondása óta Egyiptomot irányító katonai tanács vezetőjére. Egyiptomban sokan elégedetlenek amiatt, hogy úgy érzik, kevés reform valósult meg a Mubarak elnök elmozdítása óta eltelt öt hónapban.
Az elégedetlenkedők legfontosabb követelése, hogy mentsék föl azokat a tisztségviselőket, akik az előző rendszerben kerültek magas beosztásba a kormányzaton belül - többek között a kormányzóságokban -, és a mai napig a helyükön vannak.
Követelik azt is, hogy ne katonai törvényszék járjon el civilek ügyében, és szüntessék meg a 30 éve érvényben lévő szükségállapotot.