Hazugsággal próbált segíteni magán
Gyermekeit is felhasználta a hatóság félrevezetéséhez
Arról tett bejelentést egy 30 éves nyíregyházi asszony hétfőn délután, hogy amikor két kisgyermekével hazafelé tartott az iskolából, valaki hátulról fellökte, és elvette táskáját.
2011.01.11 10:40ma.huA városi rendőrkapitányság nagy erőkkel azonnal megkezdte a nyomozást. A széleskörű adatgyűjtés során beszerzett információk azonban ellentmondtak a sértett által elmondottaknak- tájékoztatott Deák János r. százados, az Élet és Ifjúságvédelmi alosztály vezetője.
A nő hamarosan kénytelen volt beismerni, hogy anyagi nehézségei miatt csak kitalálta a rablást, mert abban reménykedett, hogy bűncselekmény áldozataként pénzhez juthat. Hogy hihetőbb legyen a történet, még a ruháját is besározta a földön, gyermekeinek azt mondta, hogy hazudjanak a rendőröknek- sőt tízéves fiát küldte segítséget hívni.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság a hatóság félrevezetése miatt az ügyészségen kezdeményez eljárást.
Mivel az asszony gyermekeit is bevonta a trükkbe, a rendőrség vizsgálja, hogy kiskorú veszélyeztetése bűncselekmény megvalósult-e.
Jogszabályi háttér
Hatóság félrevezetése
Btk. 237. §
Aki hatóságnál büntetőeljárás alapjául szolgáló olyan bejelentést tesz, amelyről tudja, hogy valótlan - amennyiben a 233. § esete nem forog fenn - vétséget követ el és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Kiskorú veszélyeztetése
Btk. 195. §
(1) A kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy, aki e feladatából folyó kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődését veszélyezteti, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) Ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, az (1) bekezdés szerint büntetendő az a nagykorú személy, aki kiskorút bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésére, illetve züllött életmód folytatására rábír, vagy rábírni törekszik.