Kórházba szállították
Babakocsit sodort egy autó Szentesen
Egy megcsúszó autó által eltalált parkoló autó a helyéről kimozdulva elsodort egy járdán tolt babakocsit szombaton délelőtt Szentesen - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel
2010.12.04 18:50MTITuczakov Szilvána elmondta: egy Suzuki haladt a városban a Mátyás király utcán, amikor az egyik kocsibejáróban parkoló másik Suzukinak ütközött.
A gépkocsit ennek során a járdára lökte, ahol épp egy házaspár tolta a babakocsiját.

A feltolt jármű érintőlegesen nekiütközött a babakocsinak. Az alig négy hónapos kisbaba szerencsére nem esett ki belőle, de azért mentők a biztonság kedvéért kórházba szállították. A vizsgálatok azután megállapították, hogy nem sérült meg.
Ugyancsak sérülés nélkül úszta meg a balesetet a házaspár és a gépkocsivezető is, aki az autónak nekiütközött. A Szentesi Rendőrkapitányság a baleset körülményeit vizsgálja - tette hozzá az őrnagy.
