Mindössze 15 éves volt a tinilány...

Kiskunlacházi gyilkosság: enyhítést kért az ügyvéd

Az emberölés alapesetének megállapítását, valamint védencének az erőszakos közösülés és a kifosztás vádak alóli felmentését kérte perbeszédében a kiskunlacházi gyermekgyilkosság elkövetésével vádolt P. József kirendelt ügyvédje a Pest Megyei Bíróságon a csütörtöki tárgyaláson.

2010.11.18 18:13MTI

Ruzsbaczky Nóra az után érvelt az enyhébb büntetés mellett, hogy a vád képviselője életfogytiglant kért a vádlottra. P. József védője szerint szó sincs aljas indokról - vagyis az emberölés "alapesete" áll fenn -, mint ahogy nemi erőszak és kifosztás sem történt.

Az ügyvéd érvei között szerepelt egyebek mellett, hogy csak igen erős ellenállás esetén lehet erőszakos közösülésről beszélni, de a szakértői vélemények, illetve az áldozat testén talált sérülések ezt nem támasztják alá. Az sem bizonyosodott be egyértelműen, hogy a vádlott el akarta tulajdonítani a lány értékeit - fűzte hozzá Ruzsbaczky Nóra, aránytalanul súlyosnak nevezve az ügyész minősítését és az általa kért életfogytiglani büntetést.

A védő hosszasan beszélt a kiskunlacházi gyermekgyilkosság kapcsán keletkezett, szerinte részben a média által gerjesztett indulatokról, amelyek kihathattak az ügy megítélésére is. Végezetül indítványozta: a bíróság vesse el, hogy aljas indokból ölte meg áldozatát P. József, egyúttal mentse fel védencét az erőszakos közösülés és a kifosztás vádja alól. Hozzátette: arányos, a bírói gyakorlatnak megfelelő büntetést kér.

Szabó Zsolt ügyész a vádlott vallomásainak ellentmondásaira, illetve a szerinte egyértelmű bizonyítékokra, köztük a lány testén és holmiján talált, a vádlott DNS-ével egyező nyomokra és a szakértői véleményekre hivatkozva csütörtök délelőtti perbeszédében kijelentette: P. József valamennyi vádpontban bűnös.

Erőszakos közösülés, aljas indokból elkövetett emberölés és kifosztás bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta úgy, hogy P. Józsefet leghamarabb 30 év elteltével helyezhessék feltételesen szabadlábra.

A tárgyaláson az áldozat több hozzátartozója is jelen volt. H. Nóra édesapja a szünetben könnyek között azt mondta az MTI-nek, hogy még az életfogytiglani büntetést is kevésnek tartja. Az elsőfokú ítéletet - az utolsó szó jogának megadása után - november 22-én hirdetik ki. H. Nóra lemeztelenített holttestére 2008. november 23-án a helyi kiserdőben talált rá édesapja, miután hiába várták haza az előző este a művelődési házban szórakozó lányt.

A rendőrség nyomozásának eredményeként került képbe a holttest megtalálási helyéhez közel lakó P. József, aki ugyanazon az éjszakán egy másik településen szórakozott barátaival, majd kocsijukból kiszállva gyalog indult haza, elhaladva a kiserdő mellett.

A vádirat szerint a férfi megerőszakolta, majd megölte a koránál fejlettebb, feltűnően csinos, 14 éves kiskunlacházi lányt, aki állítólag nagyon hasonlított korábbi barátnőjére. Az áldozat mobiltelefonját és egyéb értékeit a nyomozók P. József lakásán, egy porszívó porzsákjában találták meg.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.