Nem csak a tömeg volt kritikus
Több mint 800 ezer forintnyi bírság a Critical Masson
Összesen 839 ezer forintnyi helyszíni bírságot szabtak ki az intézkedő rendőrök a szerdai biciklis felvonuláson 110 embernek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) honlapján csütörtökön.
2010.09.24 13:51MTIA rendőrök emellett körözött bűnözőt is elfogtak, amikor szabálysértés miatt intézkedtek egy férfival szemben, akiről kiderült, sikkasztás miatt elfogató parancsot adott ki ellene a VI. kerületi rendőrkapitányság.
Ezen felül két emberrel szemben szabálysértési feljelentésre került sor, egy embert pedig igazolásra előállítottak a rendőrök.

A számos elkövetett szabálysértés közül a tilos jelzésen való áthajtást, valamint a villamossínen való haladást emelte ki a BRFK.
A Magyar Kerékpárosklub és a Hajtás Pajtás Egyesület által szerdára, az Erzsébet térre bejelentett rendezvényt a BRFK tudomásul vette és a megfelelő létszámban biztosította - tették hozzá a közleményben.
Kapcsolódó írások:
- Forgalomkorlátozások a fővárosban - jön a Critical Mass
- Képekben a biciklis Budapest: 35 ezren vettek részt a Critical Mass felvonuláson
- Szombaton délután lezárják a Lánchidat a Critical Mass miatt
- Critical Mass a Föld Napja alkalmából!
- Már a biciklis Budapestet ünnepli a Critical Mass
- Critical Mass: A kis- és nagykörútat messzi ívben kerüljék el az autósok!