Csöndben lesz a rezes-banda
Mezőn rejtettek el fél tonnányi rézkábelt Borsodban
Tiszújváros és Tiszapalkonya közötti földterületen egy gazda bukkant rá arra nagy mennyiségű rézkábelre, amelyet tolvajok a szomszédos ipari parkból tulajdonítottak el - tájékoztatta a rendőrség pénteken az MTI-t.
2010.04.09 13:25MTIGaskó Bertalan, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: állampolgári bejelentés - a földterület tulajdonosa - alapján, figyelőszolgálatot szervezve három férfit fogtak el a tiszaújvárosi rendőrök. A gazda a földjén bóklászva bukkant rá a két nagy kupac rézkábelre, amelyet a tolvajok száraz gallyakkal takartak le.
A bejelentő azt is elmondta, hogy a szántóföldön dolgozott, amikor lábnyomokra lett figyelmes, amelyek elvezettek aztán a rejtekhelyhez - idézte fel a szóvivő a nem mindennapi zsákmány történetét. Hozzátette: a nyomozók azonosították, hogy a kábeleket a szomszédos ipari parkból tulajdonították el.
A rendőrök szürkületkor vonultak ki a helyszínre, ahol némi várakozás után megjelent három személy, akik célirányosan a rézkábelekhez mentek, majd elkezdték kihúzni azokat.
A három elfogott férfit gyanúsítottként hallgatták ki, ennek során beismerő vallomást tettek. Az ellopott rézkábel össztömege 450 kilogramm, értéke csaknem egymillió forint. Az elkövetők a feketepiacon "lecsupaszítva" is csak a töredékéért tudták volna értékesíteni azt - jegyzete meg Gaskó Bertalan.
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


