Nyílt pályán történt a baleset
Lábát levágta a vonat - súlyos állapotban a Börgöndnél elgázolt férfi
Súlyos-életveszélyes állapotban szállították kórházba a mentők azt a férfit, akit elgázolt egy vonat a Fejér megyei Börgönd vasútállomása közelében pénteken este - közölték a mentésben részt vevő szervezetek munkatársai az MTI-vel.
2009.12.12 08:05MTIA baleset során a férfi egyik lába amputálódott, a sérültet súlyos-életveszélyes állapotban szállították a Fejér Megyei Szent György Kórház sürgősségi traumatológiai osztályára – mondta el Végh Marianna, az Országos Mentőszolgálat Fejér megyei mentésirányítója.

A mentés körülményeiről Bisztricz Anett, a székesfehérvári tűzoltóság szóvivője közölte: a tűzoltók a mintegy húsz perces, összehangolt munka során először kiékeléssel rögzítették a mozdonyt.
Utána a keréktartó elemet feszítővágó berendezés segítségével megemelték, s ezt követően emelték ki a sérültet.
A férfit a nyílt pályán gázolta el a vonat – közölte korábban Makó Gábor polgári védelmi főhadnagy, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.
Kapcsolódó írások:
- Oroszországi vonatkatasztrófa: robbantás volt, állítólag neonácik vállalták
- Terrorcselekmény? Több halottja van az oroszországi vonatbalesetnek
- Szörnyű képek: Kisiklott egy indiai vonat, sokakat a kocsit átfúrt sín ölt meg
- Elsodorta egy vonat- karcolásokkal úszta meg
- Elgázolt egy férfit a vonat Balatonszéplak és Siófok között
- Vasúti sínre csúszott egy autó Somogyban, a sofőr megállította a vonatot