Baleset
Ismert DJ is meghalt a Vépnél történt balesetben
A balesetben két ember a helyszínen elhunyt, valamint egy kétéves kislányt nagyon súlyos állapotban, koponyasérüléssel és több töréses sérüléssel mentőhelikopter szállított a győri kórházba.
2024.08.11 16:12ma.huKét ember életét vesztette abban a balesetben, ami Vép és Szombathely között történt pénteken délután - számolt be róla a Vaol.hu.
Információik szerint a baleset egyik áldozata egy ismert vasi DJ, Németh Gábor, vagyis G.Zaj Team.
Az adatok szerint egy Suzuki Ignis személyautó haladt Vép felől Szombathely irányába, amikor a jármű ismeretlen okból a padkára hajtott, ahonnét a sofőr hirtelen kormánymozdulattal akart visszatérni a sávjába. Az autó vezetője elvesztette uralmát a jármű felett és a szemből érkező Suzuki Swift személyautónak ütközött, majd ezután a Swift mögött haladó Fordnak. A Ford vezetője megpróbálta elkerülni az ütközést, de ez nem sikerült. A Ford és a Swift ezután az árokban állt meg.
A Suzuki Ignis vezetője nem használta a biztonsági övet, ezért kirepült a járműből, és olyan súlyosan megsérült, hogy az újraélesztési kísérletek ellenére a helyszínen életét vesztette. A férfi a jármű sérülései alapján nagy valószínűséggel túlélhette volna a balesetet, amennyiben be van kapcsolva a biztonsági öve.
A Suzuki Swift vezetője a balesetben azonnal meghalt, az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedett, a megmentésére nem volt esély. A Swiftben a hátsó ülésen gyerekülésben egy kétéves kislány ült, őt nagyon súlyos állapotban, koponyasérüléssel és több töréses sérüléssel mentőhelikopter szállította a győri kórházba.
A Ford vezetője könnyebben sérült, őt mentő szállította a szombathelyi kórházba.
A Suzuki Swift vezetője bár használta a biztonsági övet, de az autó olyan mértékben roncsolódott, hogy a sofőr a helyszínen elhunyt. A rendőrség vizsgálja azt is, hogy a kétéves gyerek megfelelő gyermekülésben utazott-e, ugyanis a baleset után az ülés két darabban volt.
A rendőrség igazságügyi szakértő bevonásával vizsgálja a pontos körülményeket, a mentés és a helyszínelés idejére az érintett útszakaszt teljesen le kellett zárni.
Közösségi oldalán az Összefogás Egy Mosolyért Egyesület így búcsúzik tőle: