Bűnügy

Pánik Pécsen: kommandósok lepték el a belvárost

Hatalmas volt a riadalom vasárnap este a Baranya vármegyei városban.

2023.09.19 11:45ma.hu

Rendőrök, mentők és végül a TEK-esek lepték el vasárnap este Pécs belvárosát, ahol több területet is lezártak. A hírek szerint a lezárt részeken még a lakókat sem engedték ki az utcára, akadt olyan is, aki emiatt haza sem tudott menni. Mint később kiderült, a védelmi szervek azért vonultak ki a helyszínre, mert valaki fenyegető telefonos bejelentést tett.

A Bors beszámolója szerint vasárnap este 6 óra körül kezdődött az akció, majd a Széchenyi teret felfegyverzett, bukósisakos és golyóállómellényes rendőrök lepték el. A járókelők a látványon teljesen ledöbbentek, majd kiderült, hogy az akció miatt több utcát is lezártak a környéken.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság a lapnak azt a tájékoztatást adta az esettel kapcsolatban, hogy szeptember 17-én érkezett bejelentés, amely szerint a telefonálónak mentális problémái vannak, és ezért emberekre fog lőni.

A rendőrség azonnal akcióba lépett, és a bejelentésben megjelölt környéket teljesen lezárta, majd a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységeinek segítségével megtette a elsődleges intézkedéseket. Kiemelték, hogy az adatgyűjtés során megtudták, hogy a bejelentésben nevesített férfi nem tartózkodik az általa megadott helyszínen, sőt már nem is él azon a címen.

Később kiderült, hogy a férfi a bejelentés időpontjában a munkahelyén tartózkodott. Felkutatása után rájöttek a nyomozók, hogy a bejelentést nem ő, hanem egy rosszakarója tehette a nevében.

Az eset kapcsán személyi sérülés nem történt, a kutatás során lőfegyvert nem találtak. A Pécsi Rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés elkövetése miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.