Bűnügy

NAV: hamis cipőket találtak két megállított furgonban

A világszerte ismert márkavédjegyeket díszítőelemekkel próbálták elfedni.

2023.05.05 21:30MTI

Csehországba tartó, hamis cipőkkel megrakott furgonkaravánt állítottak meg a pénzügyőrök Győr-Moson-Sopron vármegyében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a NAV munkatársai Rajkánál állítottak meg két, egymást követő autót, melyek csomagterében kilencszáz pár ismert márkajelzésű cipő, valamint táskák és kiegészítők lapultak.

A világszerte ismert márkavédjegyeket díszítőelemekkel próbálták elfedni. Az árunak nem voltak kísérőokmányai és a járművek két vietnámi sofőrje azt állította, hogy egy cseh fuvarozónak dolgoznak, aki a lábbeliket egy ismert budapesti piacon vette meg.

A szakemberek szerint valamennyi termék hamisítvány, amelyeket a védjegyek tulajdonosainak engedélye nélkül hoztak forgalomba, a jogsértők pedig tizennégy millió forint vagyoni hátrányt okoztak nekik ezzel.

A két furgont a pénzügyőrök nem engedték tovább, az árut lefoglalták, emellett az elkövetőknek iparjogvédelmi jogok megsértése miatt is felelniük kell - közölte a NAV.

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a hamisított termékek kiszűrése a piacról azért is fontos, mert azok nemcsak a gazdaság szereplőinek okoznak jelentős károkat, hanem a vásárlókra nézve egészségügyi kockázatot is jelenthetnek.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.