Bűnügy

Bántalmazta a családját és a házukat is fegyújtotta egy kiskunhalasi férfi

A teljesen kiégett ingatlanban nagyjából négymillió forint kár keletkezett.

2022.08.25 16:50MTI

Elfogták és letartóztatták azt a kiskunhalasi férfit, aki több alkalommal életveszélyesen megfenyegette és bántalmazta anyját és élettársát, majd felgyújtotta a melléképületet, ahol éltek - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség helyettes szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Kövecs Máté tájékoztatása szerint a Kiskunhalasi Járási Ügyészség kapcsolati erőszak, zaklatás és nagyobb kárt okozó rongálás miatt kezdeményezte a férfi letartóztatását.

A kiskunhalasi férfi 2017 óta élt élettársával az anyja tulajdonában lévő ház melléképületében. Az idei év nyarától az alkoholra és a kábítószerre egyaránt rászokó férfi egyre agresszívabbá vált. Több alkalommal megfenyegette élettársát és anyját, hogy felgyújtja a melléképületet, ahol éltek, és bántalmazta is a két nőt. Legutóbb, augusztus 22-én nappal egy téglával a kezében fenyegetőzött, majd éjszaka fel is gyújtotta a melléképületet, benne a család ruháival, használati tárgyaival és bútoraival. A teljesen kiégett ingatlanban nagyjából négymillió forint kár keletkezett.

A gyanúsított férfit a kiskunhalasi rendőrök két órán belül elfogták és őrizetbe vették.

A Kiskunhalasi Járásbíróság - ügyészi indítványra - a bűnismétlés veszélye miatt elrendelte a férfi letartóztatását. A bíróság döntése végleges, azt a gyanúsított és a védője is tudomásul vette.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.