Baleset
Ketten meghaltak Zalaegerszegnél: nagy sebességgel repült a levegőbe a BMW
Az anyósülésen ülő 24 éves nő élte túl a balesetet, a 35 éves férfi sofőr és a hátul utazó 33 éves nő a helyszínen életét vesztette.
2019.12.21 09:14ma.hu
Egy kanyarban vesztette el uralmát a nagy sebességgel haladó BMW felett egy 38 éves férfi Zalaegerszegen, a Ságodi úton. Az autó áttért a szemközti sávba, a sofőr visszarántotta a kormányt, amitől a BMW padkának ütközött. Ekkor repült a levegőbe az autó, a következő nyom már az egyik fán látszik, aminek nekiütközött.

Az autó kilométerórája 140 km/óra feletti sebességet mutat, ami önmagában semmit nem bizonyít, de a nyomokkal és a holttestekkel együtt már több, mint beszédes - írta az esetről a 112press.hu.
Egy fa az autóra dőlt, azt zalaegerszegi tűzoltók távolították el, ahogyan a holttesteket is ők emelték ki a roncsból, majd sátrat húztak a testek fölé.
Az autóban ülő három emberből kettő a helyszínen életét vesztette, az anyósülésen utazó nőt a mentők a zalaegerszegi kórházba szállították súlyos sérülésekkel.
A helyiek szerint a traktorok miatt állandóan sáros az út, emiatt csúszhatott meg a férfi is, mások szerint a nyári gumi sem volt túl szerencsés választás.
