Baleset

Hintáztatták az autót, minden utas megsérült

Vádat emelt az ügyészség egy fiatal sofőrrel szemben, aki egy tavaly nyári napon, majdnem 90 kilométeres sebességgel haladva szándékosan hintáztatni kezdte az autóját, amitől az felborult, és a benne utazó öt fő mindegyike megsérült, három súlyosan.

2018.03.29 08:57ma.hu

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a vádlott tavaly tavasszal szerzett jogosítványt, alig fél évvel a vádbéli időszak előtt. 2017. augusztus 24-én délután Balmazújváros és Debrecen között autózott édesapja személygépkocsijával, a kocsiban négy barátja ült, egy részük a biztonsági övet sem használta. A vádlott Debrecen felé közeledve a mintegy 88 km/h sebességgel haladó gépkocsit, az abban utazók jó kedvének fokozására, hintáztatni kezdte, de emiatt rövid idő után elvesztette a jármű feletti uralmát. A stabilitását vesztő személygépkocsi az út menetirány szerinti bal oldala felé sodródott, az úttestet elhagyta, egy fának ütközött, majd a tetejére borult. A baleset miatt két utas súlyos, többszörös töréses sérüléseket, míg a másik két utas nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos és hámhorzsolásos sérüléseket szenvedett, maga a sofőr is súlyosan sérült meg. A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlott ellen súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat; a vádiratban a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását és a közúti járművezetéstől való eltiltását indítványozta.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.