Vádat emelt az ügyészség
Erőszakszex a kollégiumban
Vádat emelt az ügyészség azzal a négy fiatallal szemben, akik gyermekkorú szellemi fogyatékos fiúkkal fajtalankodtak az igali speciális iskolában - értesült a HavariaPress.
2008.12.08 16:39HavariaPressAz igali speciális általános iskola kollégiumában, idén januárban történt az eset: négy - 16-17 éves - fiú két 11 éves szellemi fogyatékos társát a vécébe lökdöste majd szexuálisan molesztálták őket.
Azzal fenyegették a kisebb fiúkat, engedetlenség esetén annyira megverik őket, hogy az anyjuk sem ismer rájuk. A két kisfiúnak meztelenül le kellett térdelnie a vécében és kielégíteni a fenyegetőzőket.
Később az egyik nagyfiú éjszaka a kollégium hálótermében még le is vizelte két áldozatát. A megalázó fajtalankodásra azonban fény derült, miután az egyik kisdiák beszámolt az esetről édesanyjának.
Az ügyben szemérem elleni erőszak miatt indult nyomozás, annak befejeztével pedig, a Somogy Megyei Főügyészség emelt vádat a négy nagyfiúval szemben.