Baleset
Csörgőkígyó marta meg a felelőtlen felsőtárkányi férfit
Egy texasi csörgőkígyó marta meg a 60 éves férfit.
2017.08.31 19:09ma.hu
Veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegése miatt bíróság elé állította az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség azt a férfit, akit idén júliusban az otthonában etetés közben harapott meg egy texasi csörgőkígyó.
A 60 éves férfi már régóta tart különböző egzotikus állatokat, köztük hüllőket is. A felsőtárkányi lakásán egy hátsó teraszról nyíló helységben üvegterráriumokat rendezett be a kígyói számra. Összesen tizenegy texasi csörgőkígyót tartott otthon, akiket gondozott és etetett. A kamra ajtaja fölé egy „ZOO” feliratú táblát tett, az ajtóra pedig egy figyelmeztető feliratot ragasztott, így próbálta meg elkerülni, hogy bárki bemenjen oda.
A férfi július 20-án kórházba került, mert etetés közben az egyik kígyó megmarta, és sürgősen ellenszérumot kellett neki beadni. A baleset miatt szereztek tudomást a hatóságok az otthon illegálisan tartott állatokról, amiket a jogszabály szerint csak állatkertben vagy cirkuszban lehet tartani, megfelelő körülmények között. A férfinál tartott házkutatás során talált állatokat a természetvédelmi hatóság lefoglalta és elvitte.
A felsőtárkányi férfi ellen nyomozás indult. Az ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította. A bíróság az enyhítő körülményeket figyelembe véve egy év próbaidőre bocsátotta.