Posta
Névtelen levélben fenyegette meg a hétvégi autóversenyt
Huszonnégy órán belül azonosították és előállították a rendőrök azt a nőt, aki névtelen levélben fenyegette meg egy, a hétvégén tartandó autóverseny szervezőit Heves megyében.
2016.04.02 08:10HavariapressAz ügyészségre e héten csütörtökön érkezett postai úton egy levél, melynek ismeretlen feladója azt írta, hogy ismeretlenek meg akarják zavarni az Eger körzetében április 2-án tartandó autóversenyt és semmilyen eszköztől nem riadnak vissza. Az ügyészség értesítette a levélről és a fenyegetésről a Heves megyei rendőr-főkapitányságot, melynek nyomozói a levél kézhezvételétől számított huszonnégy órán belül azonosították annak feladóját. Az 57 éves egerszóláti nő a főkapitányságra történő előállítása után elismerte, hogy ő írta a levelet, de tettére elfogadható magyarázatot nem tudott adni, illetve a nála tartott házkutatáskor sem találtak a nyomozók a verseny veszélyeztetésére alkalmas eszközöket. Ettől függetlenül az asszony ellen közveszéllyel való fenyegetés megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.