Pásztó
Hát ebből nem lett édeshármas - rabló volt a két ifjú menyecske
Elcsalták a kocsmából - összeverték, kirabolták.
2016.01.10 09:53Havariapress
Elfogták a rendőrök azt a két asszonyt, akik elcsaltak magukkal, majd egy félreeső helyen összevertek és kiraboltak egy férfit Pásztón.
A Nógrád megyei városból a mentők értesítették a rendőrséget, hogy egy súlyosan sérült férfit látnak el, aki bántalmazásból szerezte a sebesüléseit, egy üresen álló, félkész épületben. A kiérkező rendőrök rövid időn belül megállapították, hogy a férfi előzőleg az egyik pásztói vendéglátóhelyen italozott, ahonnan két nő csalta magával az építés alatt álló családi házba, majd ott összeverték és kirabolták.
A széles körű adatgyűjtés eredményeként a nyomozók rövid időn belül azonosították és elfogták az elkövetőket, két férjezett asszonyt. A 24 éves salgótarjáni nőt és 32 éves pásztói társát előállították a rendőrkapitányságra, ahol rablás és súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt is büntetőeljárást indítottak velük szemben, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.