A tanúkat már meghallgatták

Nyomozás indult a kormányszóvivői portál ügyében

Nyomozás indult a kormányszóvivői portál ügyében - tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerdai számában azt írja: a rendőrség már végzett a tanúk meghallgatásával, és jelenleg a szakértői véleményre várnak.

2008.09.24 07:35Magyar Nemzet

A kormány által júniusban életre hívott Kormányszóvivő.hu internetes honlapra kifizetett pénzek miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztálya rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. 

A lap ezzel összefüggésben felidézi, hogy Gusztos Péter, SZDSZ-es képviselő egy kérdésére hétfőn az országgyűlésben Kiss Péter kancelláriaminiszter azt mondta: a hírportálra költött összeg nemcsak annak létrehozását, hanem a honlaphoz kapcsolódó számítógépes eszközök és programok árát is magába foglalta. 

A miniszter tájékoztatása szerint az oldalt eddig hetvenezer látogató kereste fel, akik átlagosan három percet töltöttek ott. A lap emlékeztet arra, hogy a portál elindítása kétszázmillió forintba került.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.