Még órákig tarthat
Több száz pilisi lakásban nincs még áram
Az áramszolgáltató dolgozik a hiba elhárításán, de a munka még órákig eltarthat. A katasztrófavédelem jelzésére a pilisi önkormányzat addig is saját épületében biztosít melegedőt a rászorulók számára.
2015.02.02 10:22MTIKörülbelül öt-hatszáz pilisi lakásban nincs áram, mert hétfő hajnalban egy villanyoszlopnak ütköző kisbusz megrongálta a vezetékeket. A 4-es főutat időközben megnyitották - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Csámpai Attila elmondta, hogy Pilis településen a 4-es főút és a Rákóczi út kereszteződésében olyan erővel rohant a villanyoszlopnak egy kisbusz, hogy a jármű kigyulladt, majd kiégett. Az oszlop leszakadt vezetékei a 4-es főútra estek, emiatt 5-600 fogyasztónál, a település tanyavilágában jelenleg sincs áram - pontosította a korábbi, ezer fogyasztóról szóló információt a szóvivő.
Az áramszolgáltató dolgozik a hiba elhárításán, de a munka még órákig eltarthat. A katasztrófavédelem jelzésére a pilisi önkormányzat addig is saját épületében biztosít melegedőt a rászorulók számára - tette hozzá Csámpai Attila.
A 4-es főúton befejeződött a helyszínelés, véget ért az útzár - közölte honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság,