Már két baleset is történt
Olajszennyezés miatt csúszik a 47-es főút Hajdú-Biharban
Olaj került a 47-es főútra csütörtökön, emiatt két baleset is történt Debrecen és Berettyóújfalu között.
2014.10.23 15:19MTI
A hajdú-bihari rendőr-főkapitányság ügyeletének közleménye szerint a főút 32-es kilométerszelvényénél eddig tisztázatlan körülmények között az úttestre olaj került, amelyen csütörtök délelőtt megcsúszott egy Debrecen felől Berettyóújfalu irányába tartó személygépkocsi és a menetiránya szerinti jobb oldali árokban állt meg.
A balesetben senki sem sérült meg. Ezzel egy időben a szemközti forgalmi sávban is baleset történt: egy Debrecen felé haladó autó szintén megcsúszott az úton és a jobb oldali árokban állt meg. Ebben a balesetben egy ember megsérült, őt a mentők kórházba vitték.
A szakaszon fél pályán, rendőri irányítás mellett halad a forgalom. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság keresi azt a járművet, amelyből a rendkívül csúszós anyag az útra került, az ismeretlen anyagot a katasztrófavédelem szakemberei vizsgálják.
A rendőrség kéri a Derecske és Hajdúszovát, valamint a Berettyóújfalu és Derecske között közlekedőket, hogy fokozott figyelemmel és óvatossággal vezessenek, mert a csúszós anyag ezeken az utakon is az úttestre került.