Ketten meghaltak
Balesetben meghalt két fiatal Dunaújvárosban
Két fiatalember meghalt, kettő pedig súlyosan sérült a szombatra virradó éjszaka egy Dunaújváros belterületén történt balesetben - közölte az MTI-vel szombaton a rendőrség.
2008.09.06 09:15MTIAz édesapja tulajdonát képező gépkocsit egy 18 éves fiatalember vezette, aki egy jobbra ívelő útkanyarulatból kiérve, feltehetően a nagy sebesség miatt, a menetirány szerinti jobb oldalon elhagyta az úttestet, és fának ütközött – mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A baleset következtében a kocsit vezető fiatal és a bal hátsó ülésen helyet foglaló 16 éves utasa a helyszínen meghalt, az autóban utazó másik két – 17 éves - fiatal pedig nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett – tette hozzá R. Szabó Ágnes.
Tájékoztatása szerint a fiatalok használták a biztonsági övet, és ittasak sem voltak.
A baleset körülményeinek feltárására és a felelősség megállapítására a dunaújvárosi rendőrkapitányság vizsgálatot indított.