Előzetes letartóztatását indítványozta az ügyészs
Évek óta fajtalankodhatott a gyerekekkel a csepeli testnevelőtanár
A XXI. kerületi általános és szakközépiskola egyik tanárának előzetes letartóztatását felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítványozták.
2014.02.17 09:13MTI
Szexuális erőszak gyanúja miatt egy budapesti tanár előzetes letartóztatását indítványozta az ügyészség - írja a Blikk című napilap hétfői számában a Fővárosi Főügyészség sajtószóvivőjére hivatkozva.
Az illetékes kerületi ügyészség indítványozta a XXI. kerületi általános és szakközépiskola egyik tanárának előzetes letartóztatását felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt - közölte a napilappal Bagoly Bettina sajtószóvivő. Elmondta azt is, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztálya gyermek- és ifjúságvédelmi osztálya indított nyomozást.
A Blikk szerint az őrizetbe vett gyanúsított, egy csepeli iskola 34 éves testnevelő tanára valószínűleg évek óta fajtalankodhatott rábízott gyerekekkel, a történtek két hete derültek ki.