Véresre verte áldozatát
Feladta magát a szegedi villamoson verekedő férfi
Három nap után feladta magát az a férfi, aki brutálisan megvert egy utast a szegedi 2-es villamoson, miután az illető elvette tőle és elnyomta a járművön szabálytalanul meggyújtott cigarettáját.
2013.12.09 18:01HavariapressA csongrádi megyeszékhely 2-es villamosjáratán a múlt pénteken este gyújtott rá egy huszonéves férfi egy cigarettára, a járműre érvényes tiltó szabályok ellenére.
A közelében tartózkodó egyik utas emiatt megkérte, hogy hagyja abba a dohányzást, és nyomja el a cigarettát, majd amikor ez nem történt meg, maga vette ki a csikket a kezéből, és eltaposta azt.
A gyanúsított ekkor minden szó nélkül a 28 éves sértettre támadt, akit a többi utas szeme láttára brutálisan bántalmazott, majd elmenekült a helyszínről. Hétfőre a városi nyomozók megállapították az elkövető személyazonosságát, és keresni kezdték a 24 éves helyi lakost.
A gyanúsított, miután megtudta, hogy a rendőrök városszerte keresik, délután három órakor önként jelentkezett a rendőrségen, ahol jelenleg is tart a gyanúsítotti kihallgatása.
A nyomozás adatai szerint a verekedőnek egy társa is volt, aki ugyan nem bántotta a sértettet, de a villamosról való leszállás után belerúgott a járműbe, őt a rendőrök szintén azonosították, de őt még keresik.