Szivárgás?
Ismét gyerekek szenvedtek klórgázmérgezést - frissített!
Klórgázmérgezést szenvedett négy kisgyerek a Zala megyei Alsópáhokon, egy szálloda medencéjének közelében - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.
2013.12.07 16:26MTI
Az első orvosi vélemény szerint egy négyéves, két hároméves és egy egyéves kisgyerek kapott klórgázmérgezést péntek este. A gyanú szerint az egyik medencéből szabadult fel a gáz, amelytől a gyerekek rosszul lettek.
A mentők a helyszínen látták el őket, az egyik kisgyermek állapota azonban rosszabb lett, ezért a szülők őt kórházba vitték.
A katasztrófavédelem egységei lezárták a medence környékét, kiürítették az uszodát és vizsgálatot indítottak.
A keszthelyi rendőrségen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indult nyomozás ismeretlen tettes ellen.
Soós Éva, a négycsillagos Kolping Hotel igazgatóhelyettese elmondta: a négy kisgyerek légzési nehézségekre panaszkodott péntek este, ezért hívtak orvost hozzájuk. Az orvos javaslatára ezek után nem egy, hanem két kisgyereket szállítottak megfigyelésre kórházba, de szombaton már ők is visszatérhettek a hotelbe.
Az igazgatóhelyettes kifejtette: a klórgáz kiáramlását az okozhatta, hogy korábban karbantartási munkálatokat végeztek az uszoda medencetér alatt található gépészeti berendezésein, és gázbuborék maradt a csövekben. A karbantartás után a víznyomás a medencébe préselte ezt a kis mennyiségű gázzal telített buborékot, amely a rosszulléteket okozta.
A szállodában nem okozott komoly fennakadást a klórgáz szivárgása, a medencéket pedig - a szakhatóságok vizsgálata után - már péntek estétől újból használhatják a vendégek - fűzte hozzá Soós Éva.