Könnygázzal próbálták megfékezni
Vádemelés a rendőrökre szuronnyal támadó férfi ellen
Vádat emelt felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak és lőfegyverrel való visszaélés bűntette miatt a Veszprémi Nyomozó Ügyészség egy 50 éves férfi ellen, aki házi készítésű szuronnyal támadt a vele szemben intézkedő rendőrökre.
2013.11.30 12:00MTIA vádirat szerint június 29-én este két bejelentés is érkezett a rendőrségre, ezek alapján felmerült a gyanú, hogy a vádlott Vaszar községben bántalmazta az élettársát, illetve egy embert hason szúrt.
A férfi a lakóhelyén a rendőrök felszólítása ellenére sem nyitott ajtót és nem jött elő, ezért a rendőrök bementek a lakásba, s annak átvizsgálása mellett döntöttek.
Ekkor azonban - a kezében egy rúdra erősített késpengével - az egyik szobából kilépett a vádlott, s az eszközt maga előtt tartva a rendőrök felé indult, miközben azzal fenyegetőzött, hogy leszúrja őket - áll a Veszprém Megyei Főügyészség közleményében.
Hozzátették: a rendőrök az udvarra hátráltak, s többször felszólították a férfit, hogy az eszközt tegye le, de ő a szuronyt vállmagasságban a rendőrök fel tartva elindult feléjük.
Az egyik rendőr figyelmeztető lövést adott le, ennek hatására a férfi visszament a lakásba, de a fenyegetőzést nem hagyta abba. A megfékezésére végül könnygázt kellett alkalmazni, amelyet az erősítésül érkező rendőrök vitettek a helyszínre - írta a főügyészség.
A könnygáz hatására a férfi előjött a házból, de kezében egy motorbenzint tartalmazó műanyag palackot fogott, s azzal fenyegette a rendőröket, hogy felgyújtja őket. A palackot többszöri felszólítás ellenére sem tette le, ezért a rendőrök a férfit a földre kényszerítették és megbilincselték. A vádlott lakóhelyén tartott házkutatás során engedély nélkül tartott lőfegyvert is találtak - közölte a főügyészség.