Döntenek a trió letartóztatásáról
Egy televízióért gyilkoltak
Egy televíziókészüléket és más használati tárgyakat, valamint némi élelmiszert vittek magukkal azok a rablók, akik két napja brutálisan meggyilkoltak egy 60 éves férfit miskolci hétvégi házában.
2013.03.22 11:33HavariapressMárcius 20-án délután találtak rá lyukóvölgyi hétvégi házában a 60 éves férfi holttestére. Ugyanazon a napon egy másik bejelentés is érkezett a rendőrség ügyeletére, miszerint egy 47 éves férfit lakásában megtámadtak, s kiraboltak ismeretlenek. A nyomozók az első bejelentéstől számított kilenc órán belül azonosították, majd elfogták és bűnügyi őrizetbe vették a rablógyilkosság gyanúsítottjait. Az ügy vizsgálata során a nyomozók kiderítették: mindkét bűncselekmény ugyanazok követték el.
A rablógyilkosság ügyében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyereségvágyból elkövetett emberölés és más bűncselekmények miatt folytat büntetőeljárást. Az eljárás adatai szerint a gyanúsítottak - egy 16, egy 18 és egy 19 éves fiatal - 60 éves áldozatuktól egy televízió készüléket és más használati tárgyakat, valamint élelmiszereket vittek el, a bűncselekményt egyértelműen haszonszerzési céllal követték el.
A másik ügyben a Miskolci Rendőrkapitányság indított nyomozást, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás gyanúja miatt. A szemle adatai, az adatgyűjtések és egyéb nyomozati cselekmények alapján megalapozottá vált a gyanú, hogy mindkét bűncselekményt ugyanaz a három személy követte el. Csütörtökön este a megyei nyomozók már ezen ügyben is gyanúsítottként hallgatták ki őket.
A rendőrség kezdeményezte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását, a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája pénteken dönt a letartóztatásról.
Kapcsolódó írások:
- Meggyilkoltak egy ismert vallási méltóságot Damaszkuszban
- Fiatalok gyilkoltak le egy hatvanéves férfit
- Meggyilkoltak egy szövetségi minisztert Mexikóban
- Szélsőséges iszlamisták gyilkoltak Nigériában
- Terroristák pokolgépet robbantottak Irakban, síita zarándokokat gyilkoltak meg
- Meggyilkoltak egy nőt Kiskunfélegyházán