Jogerősen húsz év fegyházat kapott
Egy farúddal verte ki élettársából a lelket - hosszú perceken át
Húsz év fegyházra ítélte élettársa agyonverése miatt F. Bertalant a Kúria kedden kihirdetett harmadfokú jogerős határozatában.
2013.03.12 15:44MTIAz eljárás adatai szerint az 55 éves, eddig mintegy harminc alkalommal büntetőbíróság előtt állt férfi 2011 nyarán több tíz percen keresztül egy farúddal verte élettársát. A sérülések leírása az iratokban több oldalt tett ki, önmagában egyik ütés sem volt halálos, az áldozat az elhúzódó bántalmazásba halt bele.
Az eset előzménye volt, hogy az élettársak közösen italoztak, és féltékenységből összevesztek. A férfi jelenleg élettársa sérelmére elkövetett rablás miatt kiszabott több éves szabadságvesztés-büntetését tölti.
A gyilkosság kapcsán a vádlott többnyire tényszerűen elismert a bántalmazást, de azzal védekezett, hogy ölni nem akart, továbbá hol jogos védelemre, hol pedig arra hivatkozott, a nő provokálta.
Az ügyben korábban eljárt Miskolci Törvényszék, illetve a Debreceni Ítélőtábla húsz év fegyházat szabott ki különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt azzal, hogy ebből a büntetéséből a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. A Kúria ezt a döntést javarészt helybenhagyta.