Családi házban
Szén-monoxid-mérgezés történt Pomázon
Két idős embert szenvedett szén-monoxid-mérgezést egy pomázi családi házban vasárnap délelőtt.
2013.02.17 12:37MTISpitz Alexandra, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője elmondta: a Liliom utcai házban élő emberek maguk riasztották az orvosi ügyeletet, miután rosszul lettek, majd a mentők, a tűzoltók és a gázszolgáltatók is a helyszínre érkeztek.
A gázkazánnal fűtött házat a benne lakók a tüneteket érzékelve azonnal átszellőztették, így a tűzoltók műszeres mérése során a levegőben lévő szén-monoxid koncentráció már nem haladta meg a veszélyes mértéket. A két idős embert kórházba vitték - tette hozzá a szóvivő.
Az MTI információi szerint mindketten súlyos mérgezést szenvedtek. Az elmúlt másfél nap alatt Pest megyében harmadszor okozott bajt a szén-monoxid. Pénteken késő este Kistarcsáról egy középkorú házaspárt, míg szombat hajnalban Sződről két felnőttet és két gyereket kellett kórházba vinni mérgezéses tünetekkel. A sződi család hölgy tagja eszméletét is vesztette egy időre, a többiek már jobban vannak.