Károsultakat keresnek
Ámokfutót fogtak el Gyálnál
Eljárást indított a rendőrség egy ámokfutó ellen, aki egy lopott személyautóval menekült Budapestről, és eközben több járműben is kárt okozott.
2013.01.21 17:23MTIA Gyál közelében elfogott férfit közúti veszélyeztetés bűntettével gyanúsítják - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel. Beluzsárné Belicza Andrea tájékoztatása szerint a gyáli lakos múlt pénteken késő délelőtt lopott el egy autót a fővárosból, majd a járművel igyekezett mielőbb elhagyni Budapestet a repülőtéri gyorsforgalmi út irányában.
A KRESZ szabályait többször is megszegő férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai Vecsésen próbálták megállítani, ő azonban továbbhajtott Gyál felé, több autóst is leszorítva az úttestről. A szóvivő elmondta: R. A. a menekülése közben közvetlenül is veszélyeztette mások életét, testi épségét, két autóval is ütközött, de senki sem sérült meg. A férfi a második ütközés után a lopott autóval nem tudott azonnal elindulni, egy pillanatra megállt, ekkor fogták el.
A rendőrség szemtanúk, valamint esetleges sértettek, leszorított autósok jelentkezését várja - tette hozzá Beluzsárné Belicza Andrea.