Kiemelte a jármű tetőablakát
Kirabolt egy gyereket, majd egy buszt is a fehérvári férfi
A Bakony Volán sofőrje szombaton feltörve találta Nádasdladányban parkoló járművét. Az autóbusz tetőablakát ismeretlen tettes kiemelte, majd a fülkéből elvitte a jegykiadó kasszát, több százezer forint kárt okozva.
2012.04.29 10:10ma.huA rendőrség egy 27 éves fehérvári férfit gyanúsít a bűncselekménnyel. A székesfehérvári nyomozók adatgyűjtést követően jutottak el szombaton kora délután egy 27 éves székesfehérvári férfihez, aki összefüggésbe hozható a bűncselekménnyel. Kiderült az is, hogy a lopás éjszakáján Nádasdladány településen egy fiatal fiú száját befogva arra kényszerítette, hogy adja át a nála lévő telefont. Az esetnek szemtanúja is akadt.
A 27 éves férfit elfogták a fehérvári rendőrök. Megtalálták nála a telefont. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki a nagyobb értékre elkövetett lopás és az éjszakai rablás miatt, majd bűnügyi őrizetbe vételére intézkedtek.