Nem volt pénz a viteldíjra
Egy 17 éves fiú nyakon szúrta a taxist
Nyakon szúrtak egy taxist szombaton reggel Kecskeméten; a bűncselekmény elkövetőjét rövid időn belül elfogták - közölte az MTI-vel a rendőrség.
2008.04.05 13:27MTIA taxist kórházba szállították - mondta Rákosi Mihály alezredes, a Bács-Kiskun Megyei rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője. Elmondta, hogy kora reggel egy nő rendelte a taxit, majd egy fiatal férfival beszállt az autóba és lakására vitette magát, ahol kiszállt. A gépkocsiban maradt fiatalember közölte, hogy nem tud fizetni, ezért egy rokonához irányította a taxit, azért, hogy pénzt kérjen.
A férfi kiszállt az autóból, majd visszaszállt és nyakon szúrta a taxist és elmenekült - ismertette a részleteket a szóvivő. A sértett rádión kért segítségét, majd átült a segítségére érkező kollégája taxijába, aki kórházba szállította - tette hozzá Rákosi Mihály.
A bevezetett gyors rendőri intézkedés következtében a Kecskeméti Rendőrkapitányság elfogta a 17 éves kecskeméti lakost, aki ellen emberölés kísérlete bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. Az MTI-t a kecskeméti kórházban arról tájékoztatták, hogy a beszállított taxis sérülését ellátták, aki ezután elhagyta a kórházat.