Sokat kell fizetni az XP-ért
A Dell megemelte a WIndows XP árát
A 2001-ben megjelent Windows XP rendszer úgy tűnik, hogy még jövő nyárig mindenképpen "hadrendben" marad. Addig viszont csak drágábban lehet megvenni a Dellnél.
2008.12.08 09:20Z., ma.huA VIsta bevezetése után a Microsoft nem sokkal úgy döntött, hogy a továbbiakban nem fog XP-t adni a hardvergyártó cégeknek - néhány kivétellel, persze. Az alacsony teljesítményű netbookokra továbbra is adtak XP-t, azonban az erősebb teljesítményű masinákat már nem támogatják.
E gépek elsődleges rendszere a Vista, azt pedig még mindig nem fogadják el a felhasználók - ezért a downgrade, vagyis a visszaváltás mellett döntenek. Ezt sok gyártó támogatja, így a Dell is: a vásárló kérésére plusz pénzért megkapja a Vista mellé az XP-t is.
A probléma mostanában az, hogy eddig az XP-ért fizetendő összeg tulajdonképpen az elviselhető kategóriába tartozott, most már azonban 150 dollárt, vagyis mintegy harmincezer forintot kell fizetni a hét éves rendszerért. Öröm az ürömben, hogy végre a Dell is meggondolta magát, és az Inspiron rendszerek egy részére vonatkozóan is elérhetővé tette az XP-t - eddig csak az üzleti szféra egy részének volt fenntartva az XP-re való visszaváltás lehetősége.