Chromebook 200 dollárért
Laptop, sosem látott alacsony áron
Avagy mi történik azon a piacon, ahova a Google beteszi a lábát.
2013.11.16 11:55Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Az amerikai keresőóriás közismerten a hirdetésekből szerzi bevételeit, emiatt többnyire kapcsolódó szolgáltatásait sem azok árából, hanem a rájuk rakódó reklámokból tartja fenn. A modell működőképes a fizikai eszközök piacán is, melyre jó bizonyíték a cég által megálmodott Chromebook standard. A Google ökoszisztémára támaszkodó laptoppal még szorosabban magához kötheti a felhasználókat a vállalat.
Ezen az alapokon nyugvó modellt dobott most piacra - sajnos egyelőre csak az amerikaira - az Acer. A távol-keleti vállalat C270 típusjelzésű laptopja 1 cent híján 200 dollárba kerül, azaz átszámolva valamivel 50 ezer forintos ár alatt érhető el. És hogy ezért mit kap a vásárló? Celeron processzort, 8,5 órás üzemidőt, 11,6 colos kijelzőt és 16 GB-nyi tárhelyet (optikai meghajtó nincs). Memóriából pedig 2 GB jutott a kis notebookba.
Akik pedig úgy érzik, hogy a 16 GB-nyi tárkapacitás kevés még ezért a pénzért is, azok örülhetnek, hiszen - mint minden egyéb, Google szponzorálta laptop esetében - ehhez is jár 100 GB-nyi online tár a Google Drive-ban. A két évig élő szolgáltatás természetesen megújítható.
Nem ez az első Chromebook modell a piacon, de az egyik legolcsóbb mind között. Az Acernek olyan riválisokkal kell versenyeznie a karácsonyi hajrában, mint a HP, a Samsung vagy maga a Google. Ezen vállalatok mind kínálnak olcsó, Chrome OS-re alapuló laptopokat, melyek kifejezetten internetezésre vannak optimalizálva, a webappokat Chrome böngészőn keresztül futtatják.