Hiba a beszállítónál
Hiányzik a linuxos Eee PC a polcokról
Az Asus nem olyan régen mutatta be az eee termékvonalat, azonban a szállítással már most problémák vannak. A gyártó szerint az Intel a hibás azért, mert az Atom alapú Eee PC 901 nem kapható az angliai boltokban.
2008.07.15 12:37Z., ma.huTeljes a hiány Angliában a linuxos 901-esekből, míg a Windows XP-s verzióból szép számmal akad a szigetországban. A forgalmazók szerint a problémát július végére orvosolják.
A leendő vásárlók azt gyanították, hogy az Asus a Microsoft nyomására nem forgalmaz megfelelő mennyiségű linuxos laptopot, azonban az angliai Asus szóvívője, Helen Ling az Intelre mutogat. Elmondása szerint az összes gyártónak szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy az Atom processzorok szállítása késik, és ez mindegyik szállítmányra vonatkozik, azok méretétől függetlenül. Ebben a helyzetben sajnos mindegy, hogy az Intel milyen határidők mellett vállalta a processzorok leszállítását.
Ling elmondta, hogy az új Eee-k első angliai szállítmánya már elfogyott, a második pedig július későbbi szakaszában érkezik. Az Asus már megkérte az Intelt arra, hogy több processzort biztosítson számára, de sajnos nem valószínű, hogy ez megtörténik a közeljövőben. Az Intelnek egyszerűen túl sok ügyfele van, és minden gyártó hatalmas mennyiségben kívánja az Atomot beszerezni. Hiába, nagyon népszerűek lettek a netbookok.
A szóvívő elmondása szerint az Asus egyenlő mennyiségben gyárt linuxos és XP-s Eee-ket, és ez a stratégia nem változik a jövőben sem.