Az MP4-24 egyelőre a csapat "fekete báránya"
A McLaren Monacóban kezdené meg a menetelést
A Mercedes-Benz Motorsport alelnöke, Norbert Haug nagyon bízik abban, hogy Monacóban a McLaren megtalálja a helyes utat.
2009.05.16 23:28f1-live.huA McLaren-Mercedes idei évre tervezett versenygépe, az MP4-24 egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy a csapat fekete báránya. Hiába a nagy szakértelem, a Mercedes támogatása, valami nem stimmel az autóval. Hasonló cipőben jár a nagy rivális, a Ferrari is, csak az olaszok már tettek egy lépést előre, míg a wokingiak nem igazán. Lewis Hamilton a Bahrain-ben megszerzett negyedik helye után úgy érkezett meg Spanyolországba, Barcelonába az istálló, hogy még a győzelemre is esélyesek lehetnek.
Az aerodinamikai újítások, és a „kettős diffúzor” sem hozta meg a kellő áttörést. Egy felejthető barcelonai versenyhétvége után Monacóban kezdenék meg a felzárkózást az élmezőnyöz. „Monaco egy nagyon érdekes helyszín. Nagyon nagy múlttal rendelkezik. Minden bizonnyal a legklasszikusabb futam a Formula-1 versenynaptárjában. Különleges érzés fogja el az embert, amikor megérkezik a hercegségbe. Bámulatos helyszín.” – mondta Norbert Haug, a Mercedes-Benz Motorsport alelnöke.
„Az utóbbi időben sajnos nem nyújtunk valami jó teljesítményt, de ez nem lesz mindig így. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy Monacóban már egy felfelé irányuló tendenciát mutassunk.” – tette hozzá Haug.