Baleset

A NASCAR-bajnok és egész családja életét vesztette a lezuhant magángépen

A holttestek úgy megégtek, hogy az azonosítás még mindig nem zárult le, de már biztosra vehető, hogy kik voltak a fedélzeten. Az egész amerikai autósport gyászol.

2025.12.20 16:31ma.hu

Lezuhant egy kisgép Észak-Karolinában. Mind a hét fedélzeten utazó életét vesztette. Köztük Greg Biffle, kétszeres NASCAR-bajnok és egész családja.

A Cessna 550-es magángép Floridába tartott, de helyi idő szerint délelőtt 10 óra után, a rossz időjárási körülmények miatt megpróbált visszafordulni a Statesville repülőtérre, ekkor történt a baleset.

A lezuhant roncsok azonnal kigyulladtak, a halottak azonosítása ezért még nem ért véget. Onnan lehet tudni, hogy Biffle is az áldozatok közt van, hogy a gép az ő egyik cégének nevére volt bejegyezve. Az 55 éves versenyző mellett a felesége, 14 éves lánya és 5 esztendős fia, valamint korábbi csapattársa is a fedélzeten utazott.

Az amerikai autósport nagyjai egymás után fejezték ki együttérzésüket, és idézték fel Biffle legsikeresebb versenyeit.

Biffle 19 futamgyőzelem után már a kétezres években visszavonult az élsporttól, hogy aztán jótékonysági akcióival dollár milliókat gyűjtsön, például a 2024-es Helen hurrikán károsultjainak.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.